Az egész furán idult I
2007.10.24. 12:26
Az egész elég furán indult. Felregisztráltam egy oldalra, ahol barátokat lehet szerezni az egész világból. Nem is gondoltam, hogy ő is fent lehet, bár nem őt szerettem volna igazán, hanem a haverját…
Az ő pedig nem más, mint Pete Wentz a Fall Out Boy gitárosa, és akit igazán szerettem volna megismerni az nem más, mint az énekes Patrick Stump.
Elég kis bugyuta levelet írtam neki, valami olyasmit, h mikor jönnek Magyarországra koncertezni. Nem hittem, h bárki is válaszolni fog rá, mert tudtam simán lehet egy poén része is, Pete nevén regisztrált egy rajongó és ennyi.
De egyik nap meg kaptam amire vártam. Válaszolt és tök normálisan elmondta, h egy nem hívták még ide őket, valamint azt sem tudja pontosan, hol van Mo, és most tudta meg, h létezik egy ilyen ország, eddig ha halott is róla nem nagyon tudta hova tenni.
Én persze elmagyaráztam mindent neki, arról hogy ugyan kicsi ország vagyunk, de annál több olyan ember van itt, aki imádja a zenéjüket, és ha a szokásos csapattal jönnének (P!atd;Gch stb.) simán megtöltenék a Szigetet is!
Eleinte csak leveleztünk, mert nem sikerült egyidőben fent lenni ezen a bizonyos oldalon, mert ugye az állandó koncertek miatt elég kevés szabadideje maradt szegénynek és általában azt nem velem, hanem a barátnőjével töltötte. Ez persze érthető is, néha mesélt róla, de ahogy kivettem a szavaiból, nem igazi szerelem volt ez, inkább csak jól hangzik együtt a nevük. Az efféle kényesebb témákat inkább hanyagoltuk is, csak ha nagyon felhúzott bennünket valami, akkor meséltünk a másiknak róla, de általában, „csak” az élet nagy dolgairól beszélgettünk.
Ő mesélt a koncertekről, az ökörködésiről és a banda többi tagjáról.
Jó volt beszélgetni vele, és ha néha még meg-meg fordult a fejemben, hogy ő talán nem is Pete, már nem érdekelt, mert úgy éreztem, jó barátok lettünk és az, h ki is ő valójában nem is érdekelt igazán. Egyszerűen jófejnek tartottam és ennyi. És ekkor megbizonyosodhattam róla, h kivel is beszélgetek valójában. Az egyik alkalommal, amikor késő este tudtam csak fellépni az oldalra jelezte a gép, h valaki beszélgetést kezdeményezne velem. Pete volt az, fura volt chatelni vele. Épp akkor veszett össze a barátnőjével megint. Pont kapóra jöttem neki, ahogy ő mondta, mert kiöntheti a szívét, és elterelem a gondolatait. A cam-mal megmutatta a szobáját. Megint visszaköltözött a szüleihez.
Hihetetlen érzés volt beszélgetni élőben vele. Ez volt az első eset, amikor elmondtam neki, h nekem valójában Patrick tetszik közülük. Persze Petenek ez nem esett túl jól láttam az arcán, pedig nem hiszem, hogy az esete lennék, de biztos bántotta az érzéseit, hiszen a rajongóik 80%-a belé „szerelmes”! J
Ekkor bevallotta, h mesélt rólam Patrick –nek, és szimpatikus vagyok neki, ja és a kép alapján tetszem neki, de Pete leoltotta, hogy én csak is belé lehetek zúgva, hiszen vele beszélgetek már hónapok óta.
Jót nevettünk azon mennyire el van szállva magától ilyen csajos szempontból és megígérte, hogy összehoz egy randit Patrick –kel a neten.
-
- Úgy is állandóan a gép előtt ül .- mondta Pete- Bár azt tudnod kell, hogy van barátnője most, de nem túl rózsás a kapcsolatuk, de Patrick nem megcsalós típus.
-
- Mert te az vagy?
-
- Bevallom, amikor elkezdtünk levelezni és megismerni egymást, megfordult a fejemben ez-az! J
-
- Ezt már csak azért mondod, mert tudod, hogy nincs tétje. J
-
- Persze, de jól hangzott, nem?
És ezzel bontottuk a vonalat, mert én mentem másnap melózni ő pedig utazott a következő koncertre másnap.
Teltek a hetek és nem jelentkezett Pete. Csak a blogjából értesültem arról, h tök jól sikerült a legutóbbi koncert is. Most Japánban vannak. Patick írt 2 új számot, és annak a szövegén dolgoznak.
Már teljesen lemondtam arról, hogy valaha is újra beszélek vele. Kezdetem azt hinni, hogy ez csak a fantáziám szüleménye volt. Teljesen beletemetkeztem a munkámba, de az csak nem lehet fantázia, h rendesen megtanultam angolul? Értem a szlenget is, tehát csak nyerem vele valamit.
Elmeséltem az egyik barátnőmnek, hogy mi történt velem, hogy a Fall Out Boy egyik tagjával beszélgettem az interneten. Persze nem hitt nekem, és meg is kérdezte mit ittam, mert abból ő is kérne. Petet elmondta mindenféle bunkónak, és hogy ő úgy sem állna velem szóba. Persze amikor mutogattam neki olyan képeket amik nincsenek a neten, fiatalkori stb, már hitt nekem. És az ellenérzés Pete iránt teljesen átváltozott. Tudtam, h tetszeni fog neki, de ennyire? Jókat szórakoztam rajta magamban.
-
- És akkor most miért nem ír neked?
-
- Nem tudom biztos a barátnője eltiltotta tőlem, vagy besérült Patrick miatt.
-
- Az lehet. De jó nagy hülye vagy, hogy az a kis duci kell. Nem is néz ki jól, meg az a pajesz. Tiszta elvont…
-
- Tudom, de nekem így tetszik, és a hangja eszméletlen .- vigyorogtam
-
- Legalább ennyi jó tulajdonsága legyen.
-
- Köcsög!
Addig meddig vitatkoztunk ezen, hogy meg jött a levél amire vártam.
Holnap este átjön Patrick 5 körül, az nem tudom nálatok pontosan hány óra, de ha tényleg akarsz vele beszélni, akkor legyél vonalban. Bocsi, h nem írtam, de sok melónk volt. Ha gondolod elküldöm az új számunkat. Szerintem nagyon nagy. Holnap beszélünk.
Csók Pete
-
- Ez eszméletlen! Tényleg ő írt az előbb?
-
- Persze. Eleinte én sem hittem, de már cam-mal is beszéltünk. És mozgott a kép! J
Alig bírtam kivárni, hogy eljöjjön a 11 óra, másnapra szabadnapra írtam ki magam, ki tudja meddig dumálunk Patrick-el.
Nagyon fel voltam csigázva, hiszen vele még nem beszéltem. Bejelentkeztem arra a bizonyos oldalra, meg is jelent a beszélgetésre invitáló ablakocska és sajnos még csak Pete volt ott.
-
- Látom nem igazán örülsz nekem. Csak nem másra számítottál.
-
- Szerinted? J
-
- Jól van na Patrick is itt van, csak még lent beszélget Anyámékkal, de szólok neki.
Pete el ment szólni Patricknek.
-
- Amúgy nagyon izgul, azt hiszi egy nimfomán nő vagy!
-
- Ne már….
-
- Látom te is izgulsz egy picit.
-
- Egy picit, ez nem kifejezés
-
- Ki izgul?- kérdezte ekkor már Patrick.
Ha igazi rajongó lennék (az vagyok, bizonyos kereteken belül) bele sikítottam volna a mikrofonba, de gondoltam nem lenne tanácsos, már csak azért sem, mert megsüketülnének a fiúk, és akkor nem tudnánk beszélni! J
- Hello Edina! Már sokat hallottam rólad. Pete ódákat zengett az új netes barinőjéről, és nagyon meglepett, h velem is szeretnél beszélgetni.
- Hello Patrick! Én is sokat hallottam rólad, bár nem Pete-től.
Ezen jót nevettünk és ha jól láttam Pete ki is surrant az ajtón ennél a mondtatnál. Tök jól elbeszélgettünk. Elmeséltem, hogy hol élek, mivel foglalkozok, ő is elmesélte nagyvonalakban az életét, hogy a barátnőjével él, már ha nem vesznek össze valami hülyeségen, mint most rajtam. Na nem kell egyből rosszra gondolni, de nehezen viseli a csaj, ha elmegy Patrick valamerre. A koncertekre is csak azért engedi, mert ez „kötelező” elfoglaltság, ha énekes az ember. A végén megegyeztünk, hogy még keressük egymást. Patrick is meglepődött azon, mennyire egy hullámhosszon vagyunk, pedig idegenekkel nem igazán szeret beszélgetni, de én más vagyok, legalábbis azt mondta.
Ekkor még nem is sejtettem az igazságot.
|